WAI 2005 l Húúú, micsoda balfácán l Skandinávia túra l Skandinávia fotógaléria
|
Női aviátorok között Amerikában
Women in Aviation, International XVI. Konferenciája, Dallas 2005
|
||
|
A HUNALPA jóvoltából idén részt vehettem a Nők a Repülésben
nevezetű szervezet konferenciáján Dallasban.
A lehetőséget ezúton is szeretném még egyszer megköszönni. Amint
értesültem a lehetőségről, utánanéztem, hogy miről
is van szó. Kiderült, hogy a Women in Aviation-t amerikai nők
alapították azzal az elsődleges céllal, hogy egymás segítségére
legyenek repülős karrierjük kiépítésében. Először azt hittem,
hogy csak pilótákról van szó, de nem: ugyanolyan arányban vannak jelen
a szervezetben a szerelők, irányítók, repülős cégek vezetői,
légiutaskísérők,
A konferencia megszervezése igazán professzionálisnak volt mondható. A helyszín, az elegáns Adam's Mark Hotel a furcsán kihalt, meglehetősen kicsi belváros közepén állt, hozzá hasonló üvegpalotáktól körülvéve. A 2000 résztvevő, akik közül kb 15 volt európai, kényelmesen elfért a hatalmas konferenciatermekben és kiállítócsarnokokban. Ha már a résztvevőknél tartok: rengeteg volt a katona. Elsősorban a légierőtől, de voltak a tengerészgyalogságtól is. A pilótalányok kezeslábasban voltak, ami meglehetősen rosszul állt rajtuk, de ennek ellenére nagyon büszkén feszítettek benne. Sok volt a főiskolai hallgató is. A konferencia hivatalos része a regisztrációval kezdődött. A konferencia anyagok tárolására szolgáló bevásárlótáska-szerűséget az American Airlines, a névtartós nyakbaakasztható valamit pedig a Delta szponzorálta. Tulajdonképpen a konferencia minden egyes megmozdulását valaki szponzorálta: a banketteket, a nagygyűléseket, az ebédet, a vacsorát.
Az új tagok összejövetelét követte az éves taggyűlés. Beszámolót hallhattunk a szervezet pénzügyeiről (megjegyzem a pénzügyi vezető férfi) az új tag toborzó kampányról és az ösztöndíjakról. A három nap alatt ilyen-olyan alkalmakkor összesen több mint 60 ösztöndíjat osztottak ki. Az ösztöndíjak nemzetköziek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mindjárt az elsőt egy nigériai lány kapta, azért, hogy megvalósíthassa célját, és ő legyen az első női repülőmérnök Nigériában. Nagyon kellemes meglepetésként érintett amikor megtudtam, hogy az Elisa Hall Bizzaro Memorial ösztöndíját egy PPL-el rendelkező magyar lány, Gallo Dóra nyerte!
Az első nap közepén nyitották meg a kiállítást. Rengeteg
légitársaság, főiskola, egyetem és szervezet képviseltette magát.
Itt Amerikában külön szervezete van a szerelőlányoknak, a helikopteres
lányoknak és persze a pilóta lányoknak is.
Az első nap vége
felé került sor a nyitó állófogadásra, ahol sajtot, gyümölcsöt, chipset
és kekszet lehetett majszolgatni.
|
A konferencia második napján zászlófelvonás és a himnusz nyitotta
meg a nagygyűlést. Bemutatták a vezető testület tagjait,
kiosztottak néhány ösztöndíjat, majd egy fiatal, Afganisztánt megjárt
B-2-es kapitánynő mesélt el-elcsukló hangon az életéről.
Meglepődtem egy kicsit, mert a sírás
A harmadik nap szintén nagygyűléssel kezdődött. Ismét
ösztöndíjakat osztottak, és ezúttal a Mooney és a Southwest egy-egy
frontembere ( természetesen nők ) mondtak beszédet. Ebéd után
újabb szemináriumokra került sor. Az elsőn légitársasági pilótákat,
köztük több fiatal női kapitányt lehetett kérdezni a szakmájukról.
Szó esett arról, hogy ők hogyan jutottak el idáig, milyen a napi
munkájuk, és mennyire elégedettek a helyzetükkel. Sokakat érdekelt
a légitársasági felvételi elbeszélgetés, hogy általában milyen kérdésekre
kell számítani, miből kell felkészülni. Kérdezték a pilótákat
a repüléseik során előfordult vészhelyzetekről, de ilyesmiről
egyikük
Az utolsó
este zenés állófogadással kezdődött. Az állófogadást bankett
követte. Az asztalokon minden teríték mellett ott sorakoztak a szponzori
ajándékok: mini számológép világórával, pici barna UPS-es teherautó
és egy kis doboz bonbon. Az American Airlines felajánlott asztalonként
egy-egy gyönyörű repüléstörténeti kiadványt, amelyet az a szerencsés
nyert meg, aki megtalálta az apró AA-szárnyat a s Igazán érdekes és mozgalmas három nap volt. Beleláthattam egy kicsit, hogy miről szól a repülés Amerikában, mi motiválja az itteni fiatal nőket, hogy ezt a hivatást válasszák. És aminek talán a legnagyobb hasznát vehetjük a jövőben: egyértelműen kiderült, hogy a WAI ösztöndíjak mindenki számára nyitottak. Megéri pályázni, mert megvan az esély az ösztöndíjak elnyerésére, és ezzel a szakmai továbbfejlődésre. Az ösztöndíjakról és a konferenciáról további információk a WAI honlapján, a www.wai.org címen találhatók.
Befejezésül egy rövid gondolat, amit a konferencián hallottam, és amit szerintem nem árt, ha mindannyian szem előtt tartunk: Never fly faster, than your angel.
Tóvári Edit
|
|